Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2018. április 13–15.

A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.


tht_13_front_view

HÚSVÉT
Az élet, az újjászületés, a tavasz és a szabadság örömünnepe

Húsvét a hívő keresztények számára Jézus feltámadásának, a végítéletet követő örök élet ígéretének, de mindenki más számára is a tavasznak, az újjászületésnek az ünnepe.

Az evangéliumi hagyományban időszámításunk szerint 33-ban Jézus tanítványai társaságában Jeruzsálembe érkezett, hogy megülje a zsidóság legnagyobb ünnepét, amit általában pészahnak (hág hápészáh) neveznek. Ez az „elkerülés ünnepét” jelenti. Arra emlékeztet, hogy az Egyiptomból való kivonulás előtti éjjelen, amikor az Isten által küldött Halál Angyala minden elsőszülött fiút elpusztított az országban, elkerülte az izraelita családok bárányvérrel megjelölt házait. Ehhez az ószövetségi eseményhez kapcsolódik a hág háherut, (a szabadság ünnepe), és a hág hámácót (a kovásztalan kenyér ünnepe) megnevezés is. Utóbbi azzal kapcsolatos, hogy a zsidóknak nem volt idejük tésztát keleszteni, csak kovásztalan lepénykenyeret vihettek magukkal az útra.

Sok más ószövetségi zsidó jeles alkalomhoz hasonlóan Pészáh is utólag historizálódott, kapcsolódott történelmi eseményhez, valójában természeti ünnep, amely megmutatkozik máig is használt másik elnevezésében. Eszerint hág hááviv (a tavasz ünnepe), amely a száraz évszak beköszöntével, az árpa betakarításával kapcsolatos. Ezen időszakban a hívő zsidók számára olvasni ajánlott bibliai fejezet az Énekek Éneke, a szerelem és újjászületés könyve.

Az angol Easter, illetve a német Ostern név szintén kereszténység előtti eredetre utal. Ostara a tavasz germán istennője volt, akinek szent napja a tavaszi napéjegyenlőségre esett.

Mivel az evangéliumi történet szerint Jézus Jeruzsálembe érkezése, majd az utolsó vacsora, az elfogatás, a kivégzés egyértelműen a Pészah ünnepéhez kapcsolódik, a kereszténység is átvette az ószövetségi hagyomány bizonyos elemeit, például az időpont kiszámításának módszerét. 325-ben, a Niceában megtartott első egyetemes zsinat egységesítette a különböző közösségek addigi gyakorlatát és megszabta húsvét napja meghatározásának módját. Eszerint Jézus feltámadásának ünnepe a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni vasárnapra esik, figyelembe véve ezzel mind a zsidóknál és egyéb keleti kultúrákban eredetileg használatos hold, mind a kereszténységben meghonosodott nap szerinti időszámítást.  Így a mi húsvétunk a nap, a hold járásától és a hét napjainak elhelyezkedésétől függően március 22. és április 25. közé eshet. Mivel a keleti (pravoszláv, ortodox) egyházak nem vették át a nyugatiaknál a XVI. századtól használt Gergely-naptárt, hanem megmaradtak a római eredetű Julianus-rendszernél, és ebből az ünnepek rendszerében eltérések adódtak, az ő híveik Jézus feltámadását szintén évente változó időpontban, de mindig április 4. és május 8. között ünneplik.

Az eredetileg a keresztényeknél is nyolc napig tartó húsvéti időszak fokozatosan csökkent négy-, három-, majd jelenlegi formájában kétnaposra (vasárnap-hétfő). A gyakorlatban azonban nevezhetjük „két és fél naposnak” is. A nagyszombat ugyanis, bár elvileg a böjt utolsó napja, szintén az ősi hagyományok makacs továbbélésének köszönhetően gyakorlatilag már a húsvét bevezetéseként működik. Az ókori keleti, így a máig gyakorolt zsidó hagyomány szerint is, a nap nem éjfél után, „nulla órakor”, hanem este, a sötétedéssel, pontosabban az Esthajnalcsillag feljövetelével kezdődik. Ez okozza a „vigília-jelenséget”, amely olyankor jelentkezik, amikor a mi mai szemléletünk szerint már az ünnepet megelőző napon elkezdenek ünnepelni. Ilyen például karácsony böjtje (december 24.), az előkészület ideje, ezen belül a szenteste, vagy az újév napjának szilveszter éjszakáján való ünneplése.

Ugyanezen okok folytán a húsvétot megelőző böjt gyakorlatilag már nagyszombaton véget ér. E nap szokásrendje nem a Krisztus halála miatti gyász folytatása, hanem a feltámadására való várakozás ideje, az afölötti örvendezést készíti elő. Hajnalban rituálisan újra gyújtják és megszenteltetik a nagypéntek hajnalán kioltott tüzeket. Tájanként és felekezetenként eltérő időpontban, de megszólalnak a nagycsütörtök óta néma, a szólás szerint „Rómába elment” harangok. Nagyszombat délutánján vagy este a templomokból elindul a feltámadási körmenet. Sok helyen, például a moldvai magyaroknál már ezen a napon („húsvét szenvedjén”) este megtörik a böjtöt, húsételt esznek az ünnepi asztalról, mondván: „Krisztus feltámadott”.

Húsvét első napja, vasárnap már minden szempontból örömünnep, erősen kötött rítusrendszere és hiedelemháttere miatt azonban még komolyabb hangulatú, mint a hétfő. A közismert, minden részletében szimbolikus jelentésű étkezési hagyomány mellett fontos kiemelni a halotti jelleget. A halottakat sokfelé részeltetik a feltámadás ígéretének örömében, visznek a szentelt ételből a sírokra, a koldusoknak adott adományokkal „üzennek” a túlvilágra. A havajgatás moldvai szokása kimondottan arra irányul, hogy a halottaknak tudtára adják a tavasz megérkezését és Jézus feltámadásának számukra is örök életet ígérő hírét:


„Csak a holtak arról hallják,
Ha nekünk is tavaszunk jött,
Kicsi bárány bőgéséről,
S egy tilinkó szólásáról.”


A nap komoly, de derűs ünnepélyessége ellenére sokfelé vasárnap este már megrendezik a nagy húsvéti bálokat, mulatságokat.

Hétfő azután, immár korlátok nélkül az életöröm ünnepe, egyben a nagyfarsang utáni újabb lakodalmas időszak, a „zöldfarsang” kezdete.


HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSOK

A régi étkezési előírásokat ma már kevesen tartják be. Ezek lényege a böjt részét képező húsevési tilalom megtörése volt, de egyes elemeik sokkal régebbi jelképek továbbélésére utalnak. A „hús” a mai Magyarország legnagyobb részén a „húsvéti sonkát” jelenti, sajnos ma már - főként anyagi okok miatt - leegyszerűsödve a füstölt disznóhús fogyasztására. Az archaikusabb hagyomány báránylakomát ír elő, amit, ha tehetik, még sok helyen, főként Erdélyben be is tartanak. Ez a „hús” tormával, keserű salátával, ünnepi kaláccsal, főtt tojással és borral, pálinkával együtt kerül a húsvéti asztalra. A bárány a kereszténységben Jézus jelképe, a zsidóknál, a fentebb említett ószövetségi történet miatt az Egyiptomból való kivonuláshoz kapcsolódik. A keserű gyökér, zöldség fogyasztása a keresztény gyászra, de az egyiptomi fogság keserűségére való emlékezést is szolgálja. A tojás a világban sokfelé, a legkülönbözőbb kultúrákban a világmindenséget jelképezi, de az újjászületést, így a keresztények számára Jézus feltámadását is.

Az ünnep legismertebb szokása a hétfői locsolkodás. A vízben való megmártózás szinte minden kulturális környezetben a megtisztulást, az újjászületést jelképezi. Nyilvánvaló a kapcsolata a kereszteléssel, amelyben az őskeresztény hagyományt folytatva sokáig évente csak egyszer, ebben az időben, húsvétkor részesültek felnőtt korú fiatalok. Régebben általános volt, hogy másnap, kedden a lányok visszaadták a „kölcsönt”, az utcákon járva minden férfit meglocsoltak. Néhol ezt még ma is gyakorolják, de úgy, hogy a fiúk, férfiak csak hétfőn délig járnak, a délután a lányoké.

A vízzel való öntözést sokfelé, főként a Dunántúlon vesszőzés, sibárolás helyettesíti.

A húsvéti tojás hagyományának vizsgálata messzire vezet időben és térben egyaránt. A mai Magyarország területén már avar kori sírokból is előkerült karcolt díszítés nyomait viselő tojáshéj. A tojás díszítése, így általában nézve, nem feltétlenül kapcsolódik húsvéthoz. Példának okáért a patkolt tojás, eredetét tekintve, kovácsok által készített, ügyességüket bizonyító mestermunka, amit legfeljebb újabban vásárolhatnak a vásárokban a legények ajándékba a kedvesüknek. Húsvétkor a leányok természetesen nem ezt adták a fiúknak cserébe a locsolásért.

A számtalan tojásdíszítő technika közül a legrégibb a pirosra festés, amit karcolásos, esetleg viaszolással létrehozott fehér minta egészíthet ki. A legarchaikusabbak az egyszerű, geometrikus ábrák, amelyek közkedveltek azokon a vidékeken is, ahol egyébként sokszínű, fantázia-ékítésű nagy lúdtojásokat készítenek a turisták számára. A vörös szín az életet jelenti.

A gyermekek megajándékozása (akárcsak karácsonykor) új keletű szokás, bár van némi előzménye a néphagyományban. Régen húsvétkor a keresztszülők ajándékozták meg keresztgyermekeiket.

A fenti, általánosnak tekinthető hagyományokon kívül a húsvét két napjához számtalan egyéb helyi szokás kapcsolódik.

Összeállította: P. Vas János


Irodalom

Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából. Budapest, 1973.

Dömötör Tekla (főszerk.): Népszokás – Néphit – Népi vallásosság. Magyar Néprajz VII. Budapest, 1990.

Tátrai Zsuzsanna – Karácsonyné Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, 1997.
© 1982–2017 Táncháztalálkozó
Megosztás