Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2017. április 21–23.

A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.


„Bivalyok között Mérában” – Füleki László fotókiállítása
2012. március 31. – április 1., 10.00–18.00 • Lajtha László terem (II. emelet)



Bemutatkozás
Füleki László

Füleki László vagyok, 1958-ban születtem Gyöngyösön, távközlési mérnökként dolgozom. Első gépemet 1978-ban, NDK-beli építőtábori fizetésemből vettem, azóta fényképezek. A 80-as évek elejétől sokat jártam táncgyűjtések miatt Erdélyben, ahol képeimnek főleg dokumentálás volt a funkciója. Igazán tudatosan 2003-tól fotózom, leginkább a természet, a formák játéka, az emberi tevékenységek ábrázolása érdekel.

Eddig négy önálló, tematikus kiállításom volt, melyek egy-egy erdélyi faluhoz (Szék, Énlaka), tájegységhez ( Az én Erdélyem) kötődnek vagy azt a környezetet mutatják meg (Táncosok), amiben évtizedeken keresztül résztvevőként én is forgolódtam.

A kiállítási anyagok, videók weboldalamon (
www.fulekilaszlo.hu), az újabb fotóim pedig blogoldalamon (www.fulekilaszlo.blogspot.com) tekinthetők meg. 2006 óta nevezek képeimmel belföldi és nemzetközi pályázatokra, eredményeim megtalálhatók weboldalamon.

„Bivalyok között Mérában”
Befogás

Részletek Dr. Kós Károly „A bivaly a kalotaszegi parasztgazdaságban” című tanulmányából: „A bivaly (Bubalus) a tulokfélék egyik vizet és meleget kedvelő nemzetsége. Vadon élő fajai ma csak Dél-Ázsiában és Afrika sivatagi övezetétől délre ismeretesek. Az emberhez szoktatott, Indiában élő arni bivaly gyakran 3 m hosszúságot is elérő, átlag 1,4 - 1,6 m marmagasságú, hordószerű törzsű, zömök termetű, 400-800 kg súlyú állat. A szelíd bivaly elsőrendű haszna a teje és az ereje, de húsát és bőrét is hasznosítják. A fejőstehén évente 1000-2000 liter nagy zsír és kazeintartalmú tejet ad. Zömök és izmos, termetéből következik roppant igaereje és egyúttal lassúsága is.”

Kalotaszegen a bivalyok a Gyalu környéki földesúri birtokokon bukkantak fel, a bánffyhunyadi vásárokon az 1860-70-es évektől jelentek meg. A földművesek a századforduló környékén kezdték vásárolni ezeket az állatokat, leginkább olcsóságuk és könnyű tartásuk miatt.

Mérában is a XIX. század végétől jelentek meg a parasztgazdaságban (1890-ben 8 db-ot számláltak), az ötvenes évek elején a számuk elérte az 1500 db-ot. A későbbi adminisztratív szabályozás hatására a 60-as évek elejére 220 db-ra csökkent a létszám, jelenleg a faluban két csordában kb. 150 bivalyt tartanak.Én magam véletlenül kerültem a bivalyok közé. Egy juhbemérés reggelén ki akartam menni a mezőre, megkeresni a pakulárokat, amikor váratlanul a reggeli bivalykihajtásba kerültem.

Kapcsolat

Ez még az az időszak, amikor naponta kihajtják őket a legelőre s este vissza. Csak mentem a csordával, hallgattam a jórészt érthetetlen hajtószavakat, a kolompok kakofonikus hangját, figyeltem az embereket, akik beeresztették a csordába állataikat, figyeltem az arckifejezéseket, szavakat és csak mentem együtt az össze-vissza hullámzó állattengerrel. Hűvös áprilisi reggel volt, a falu végén egy-két álmos szemű, fázósan összehúzódó, pirospozsgás fiatal fiú terelte az állatokat szóval vagy bottal a mező felé. Bár az én szememben nagy volt a különbség a fiúk és a bivalyok mérete között, mégsem félt egyik sem a hatalmas állatoktól, látszott, hogy megszokták őket. Ahogyan a mezőn szétszóródtak az állatok, az emberi és állati hangok egyszerre végigsiklottak a deres fű fölött és megtelt a tér mindenfelé halk, de célirányos zajjal és az alacsonyan álló nap megvilágította a párát, amit az élőlények kieresztettek magukból. Valahogyan nagy-nagy nyugalom érződött, mintha a világ rendje helyreállt volna, ahogyan szétnéztem. Hát így kezdődött...
 
Először 2009-ben, majd azóta minden évben több alkalommal napokat töltöttem a csobánokkal, beszélgetve a bivalyosgazdákkal, ismerkedve a munkafolyamattal, az életmódjukkal. A bivalyok tartásával kapcsolatos, száz évet meghaladó tapasztalat itt még tetten érhető a valóságban, és az állatok mennyisége is hasonló ahhoz az állapothoz, mint ami a hatvanas években általános lehetett a kalotaszegi és mezőségi falvakban. Más falvaktól eltérően (Nádas és Nagykapus kivételével), itt tavasztól őszig éjjel-nappal kinn tartózkodnak az állatok.

A csobánok itt régtől fogva a faluban élő vagy közelből származó cigányemberek voltak. Ahogyan az egyik mérai bivalyosgazda mondta: „A mérai cigányok régebb pásztoremberek voltak, mind pásztoremberek. És tudták a becsületet! Megtanította a szülő. Nem szabad lopni, dolgozni kell, a gazdát tisztelni!  Volt, aki meg tudta becsülni, ügyelt a pénzre, az haladt, a másik csak ott maradt! Akiknek volt egy kis eszük, leköltöztek a hegyről, ide!. Volt egy román, ide került 7-8 évesen egy román faluból. Itt maradt és a pakulárságból telket vett magának, beilleszkedett a magyarok közé, innen nősült, gyerekei itt vannak s mindenki. Kettő-három is volt! Most már be vannak vegyülve a magyarok közé. A leszármazottak mind itt vannak közöttünk.”

A kiállítás képei a csobánokról és segítőikről, a bivalyosgazdákról és a bivalyokról szólnak, ahol mindenkinek és mindennek tudni kell, hogy mikor mi a feladata, mert egyébként a rend nem működik. Ezért ezek az emberek nem könnyű emberek, ám szívósak, hamar felhorkanók és vicces kedvűek. Pedig itt nincs vasárnap, mert az állat nem tudja, melyik nap az ünnep...

Tisztelet nekik.
Füleki László
© 1982–2017 Táncháztalálkozó
Megosztás