Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2020. március 20–22.

A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.


Etno-mozi (szombat) • 2014. március 29. szombat, 11.00–18.00 • Moziterem (II. em., a Vásárhelyi terem felé)

Szerkesztő: Kovács László – Konkam Stúdió

konkam_logo   

11.15 Hungarian kerítés
rendező: Kresmery Dániel
vágó: Budai Balázs
producer: Kresmery Dániel, Bérczes Anna
gyártó: Kres Film, Balassi Intézet
hossz: 90 perc
Magyarország 2013. június 26. és július 7. között első alkalommal vett részt díszvendégként a Smithsonian Folklife Festivalon. A szabadtéri népművészeti és hagyományőrző seregszemlén a magyar programokat a Balassi Intézet koordinálta. A színes és gazdag programkínálat lehetőséget nyújtott a látogatók számára, hogy interaktív módon ismerhessék meg a magyar zene, tánc, kézművesség és gasztronómia jellegzetességeit. A National Mallon megrendezett fesztiválra 1,2 millióan látogattak el, a média nyilvánossága pedig több mint 40 millió embert ért el. A dokumentumfilm egy történet keretében meséli el a nézőknek a fesztivál eseményeit, és megpróbálja megragadni azt az összefogást, amely a program során a magyarországi intézmények, a magyar fellépők csapata, a magyar és amerikai partnerek, illetve az amerikai magyarság között létrejött.

12.45 Nevem: Halmos Béla
készítették: P. Vas János, Jászi Dezső
1982.
hossz: 10 perc
A nemrégiben eltávozott Halmos Béla emlékét idézzük meg a róla készült első portréfilmmel.

13.00 Háromkirályok: A láp királya
rendező: Zsigmond Dezső
operatőr: Lovasi Zoltán, László Béla
producer: Buglya Sándor
gyártásvezető: Szederkényi Miklós
gyártó: Dunatáj Alapítvány
hossz: 50 perc
„Most jobbra, most balra, most éles kanyar jön, itt meg kátyú lesz.” A nagyecsedi utcákat kétüléses kerékpáron járjuk Szántó Sándorral, aki hátulról dirigál. Mindebben semmi különös nem lenne, ha a harminc év körüli, kétdiplomás fiatalember néhány éve nem vesztette volna el a szeme világát. Azóta vakon is megpróbál teljes életet élni, belevetette magát Ecsed híres néprajzába; szíjat fon, íjászkodik, táncol. Most épp a lápra igyekszünk: gyékényt vágunk, amiből szakasztókosár, lábtörlő, papucstojástartó készül. Sándort látókorában is ezer dolog érdekelte. Az Árvalányhaj néptáncegyüttesnek alapítója volt, s ma is járja, vakon. Táncos a sötétben. De hiába a megőrzött életszeretet, a boldogságra való képesség: hiányzik az ősz ezer színe, a húsleves aranykarikái, a táncpartner tekintete. Marad a láp sötétje, amiből mindig, minden pillanatban ki kell kecmeregni.

13.50 Óévbúcsúztató, medvékkel
rendező, operatőr, producer: Kovács László
gyártó: Konkam Stúdió
hossz: 8 perc
Az óév utolsó napján, minden évben, hatalmas medvesereg gyülekezik a románia Comanesti városkába. Több száz, félelmetes vadállatbőrbe bújt férfi – és köztük már egyre több lány is – dobok ritmusára táncolva vonul fel, más, hagyományos figurák – szarvas, kecske, boszorkány, lovas – kíséretében. Ennek a lenyűgözően látványos szokásnak az eredete, hasonlóan a busókhoz, jankelékhez, a kereszténység előtti, télűző varázslásokhoz vezethető vissza.  

14.00 World Folkloriada – Táncos magyarokkal Dél-Koreában
rendező, operatőr, producer: Kovács László
gyártó: Konkam stúdió
hossz: 52 perc
A „folklór olimpiájának” is nevezett világfesztiválon Dél-Koreában nagy sikerrel képviselte hazánkat  „nemzeti válogatottunk”, a  Hungarica Néptáncegyüttes. A kamera két hétig követte turnéjukat az izgalmas ázsiai országban és az ő szemükkel fedezi fel a világ egyik legfejlettebb, ugyanakkor hagyományait őrző társadalmát. A világeseményen 43 vendégország táncosai és a 200 hazai  együttes színes műsorával magával ragadta a közönséget, akiknek nem kellett bizonygatni, hogy a népi hagyomány megőrzésére milyen szükség van a high-tech világában. Két hét tánc-kavalkád: a tahiti lányok kecses csípőmozgása, a ghánaiak kirobbanó energiájú tánca vagy a hollandok facipős, esetlen bája elbűvölte a koreai közönséget. A magyarok látványos, dinamikus koreográfiájukkal hatalmas sikert arattak. 1,75 millió látogatója volt a Folkloriádán a külön erre az eseményre épített fesztiválfalunak...

14.55–18.00 „Új régi hang” sorozat, I. rész
rendező: Szomjas György
szerkesztő-producer: Rosta Katalin
zenei szakértő, beszélgetőtárs: Halmos Béla
1989 és 2001 között Szomjas György filmrendező, Halmos Béla táncházi zenész, népzenekutató és Rosta Katalin szerkesztő, producer 12 dokumentumfilmet készített, amelyek a Kárpát-medence legfontosabb muzsikusai közül sokakat, adatközlő paraszt és cigányzenészeket, illetve a táncházmozgalom kulcsfiguráit mutatják be. A népzene-néptánc iránt érdeklődők, a „táncházasok” ma már jókora táborát ismerve, időszerű volt a szórakozási, oktatási, közművelődési és kutatási szempontból egyaránt használható filmek kiadása DVD formátumban. A lemezeken extra anyagként, a filmek hosszát meghaladó mértékben jelenik meg a szerzőknek a Magyar Televízió és a Duna Televízió műsoraiban archivált (összesen kb. 130 órányi) felvételeinek legjava, ami főleg zene és tánc. A szöveges részek mindenütt angol feliratot kapnak. A filmek és az extra anyagok a magyar népzene és a ráépülő, méltán hungarikumnak nevezhető táncházmozgalom példatárának is tekinthetők...

Filmek + extrák:
Rabja vagyok az életnek (portréfilm Maneszes Márton mezőségi prímás-énekesről)
Pista bácsi, dudáljon kend! (portréfilm Pál István nógrádi dudás-énekesről)

A vetítés után beszélgetés a sorozat rendezőjével, Szomjas Györggyel.

A DVD sorozat megvásárolható a Táncháztalálkozón, a Fonó standon.
Online és utánvétes vásárlás: www.kalakazenebolt.hu, www.fono.hu


2014. március 28. 19.00 • „Halljunk szót...!” – előtáncház • Fonó Budai Zeneház

2014. március 29–30. 10.00–22.00 • TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • Papp László Budapest Sportaréna

2014. március 29. 20.00–04.00 • Éjszakai Bál • Fáklya Klub



A Táncháztalálkozó 2014 összefoglalója (Oldboy munkája):




otpbankbtf_logo_hu NKA_csak_logo_rgb
emmi
Magyar UNESCO Bizottság
kulturpart-logo  kellek
folkmagazin nemzet

2014. március 28. 19.00–04.00
„HALLJUNK SZÓT...!” – előtáncház
Fonó Budai Zeneház  • Budapest XI. ker., Sztregova u. 3.

2014. március 29–30. 10.00–22.00
XXXIII. Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár
Papp László Budapest Sportaréna  • 1143 Budapest, Stefánia út 2.

Táncház • Tánctanítás • Szabad tánc • Népművészeti vásár • Aprók Bálja • Mesterségbemutatók és kézműves foglalkozások • Etno-mozi • Néptáncműsorok • Hagyományőrző népművészek • Népzenei koncertek • „Új élő népzene 20” • Lemezbemutatók • „Tágasságot nekünk is!” • Aprók tánca és Tücsökringató • „Hagyomány és tudomány” – néprajzi kiadványok vására • Bourdon hangszerek • Halmos Béla emlékezete • „A magyar tánc évszázadai” – Novák Ferenc • „Muzsikás 40” – könyvbemutató • „Minden magyarok tánca” • Folk-kocsma • Kása Béla fotókiállítása • OTP Bank Táncház Díj 2014 • 40 éves a Vujicsics együttes •  25 éves a Magyar Dudazenekar • „Magyar falu” – Fitos Dezső Társulat • Össztánc • „Nem mennek haza a legények!” (Dürer Kert)


2014. március 29. 20.00–04.00
ÉJSZAKAI BÁL

Fáklya Klub • Budapest VI. ker., Csengery u. 68.

tanchaz.hu

A XXXIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár létrehozói:
  • Táncház Egyesület 
  • Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) 
  • Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület 
  • Muharay Elemér Népművészeti Szövetség 
  • Martin György Néptáncszövetség 
  • Hagyományok Háza 

nesz_uj muharay martin orokseg hh
Created by SJL Creations, see more on http://www.sjlcreations.be
2014. március 28. péntek
„Halljunk szót...!” – előtáncház
Fonó Budai Zeneház (1116 Budapest, Sztregova u. 3.)


2014. március 29. szombat, 10.00–22.00
Papp László Budapest Sportaréna (1143 Budapest, Stefánia út 2.)

Küzdőtér
11.00–17.00 Aprók Bálja  – az „Örökség” programja
14.00–15.00 „Magyarország szélin...”  – Kóka Rozália dedikál a Táncház Egyesület pavilonjában
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
10.00–18.00 Népművészeti vásár, kézműves foglalkozások, játszóház
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
18.00 Technikai átállás  – a Küzdőtér kiürítése
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
19.00 A Kossuth-díjas Timár Sándor köszöntése
19.10 Táncképek  – A Muharay Szövetség gálaműsora
20.20 Az OTP Bank Táncház Díj átadása
20.30 „Hepehupás vén Szilágyban”  – A Martin Szövetség gálaműsora

Martin György terem (I. em.)
10.00–18.00 Hagyomány és tudomány  – könyvbemutató, olvasósarok, vásár
11.00–18.00 Ínyenc táncház – „Szomszédságok”

Kodály Zoltán terem (I. em.)
10.00–18.00  Halmos Béla emlékezete  – a Hagyományok Háza fotókiállítása 
10.25–18.00  „Tágasságot nekünk is!”  – zeneiskolások koncertje

Lajtha László terem (II. em.)
10.00–18.00 „Zenészképek”  – Kása Béla fotókiállítása
10.00–18.00 Bourdon hangszerek kiállítása  – a Magyar Hangszermíves Céh rendezésében
13.00–18.00 Népzenei kamarakoncertek 
16.20–17.00 Jávorszky Béla Szilárd: Muzsikás 40  – könyvbemutató

Moziterem (II. em., a Vásárhelyi terem felé)
11.00–18.00 Etno-mozi – néprajzi filmek

Folk-kocsma (földszint, az árkádok alatt)
14.00–18.00 Folk-kocsma

Néptáncosok kellékboltja (földszint, a Folk-kocsma felé)
10.00–18.00 



2014. március 29. szombat, 20.00–04.00
ÉJSZAKAI BÁL 
Fáklya Klub (Budapest VI. ker., Csengery u. 68.)



2014. március 30. vasárnap, 10.00–22.00
Papp László Budapest Sportaréna (1143 Budapest, Stefánia út 2.)

Felhívjuk kedves vendégeink és közreműködőink figyelmét, hogy vasárnapra virradóra lesz az átállás a nyári időszámításra, tehát az órákat 1 órával előre kell állítani!
 
Küzdőtér
10.30–18.45 „Tánchagyományaink”  – tánctanítás, bemutatók és táncház
13.00–13.30 „Minden magyarok tánca”
13.30–14.15 40 éves a Vujicsics együttes – koncert és táncház
14.00–15.00 „Magyarország szélin...”  – Kóka Rozália dedikál a Táncház Egyesület pavilonjában
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
10.00–18.00 Kézműves foglalkozások, játszóház
10.00–21.00 Népművészeti vásár
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
19.00 25 éves a Magyar Dudazenekar
19.15 „Magyar falu”  – Fitos Dezső Társulat, Szentendre Táncegyüttes
20.30 Össztánc

Martin György terem (I. em.)
10.00–18.00 Hagyomány és tudomány  – könyvbemutató, olvasósarok, vásár
10.00–16.00 Aprók tánca
17.00–17.30 „Így tedd rá!”  – Balatoni Katalin és Kovács Henrik könyvbemutatója

Kodály Zoltán terem (I. em.)
10.00–18.00 Halmos Béla emlékezete  – a Hagyományok Háza fotókiállítása 
12.00–18.25 Népzenei kamarakoncertek

Vásárhelyi László terem (II. em.)
15.00–16.00 Gyöngygalléros és Ezüstpitykés táncosok bemutatója
16.30–17.30 Hagyományőrzők műsora

Lajtha László terem (II. em.)
10.00–18.00 „Zenészképek” –  Kása Béla fotókiállítása
10.00–18.00 Bourdon hangszerek kiállítása  – a Magyar Hangszermíves Céh rendezésében
13.00–14.00 Bourdon hangszerek a népzeneoktatásban
14.20–15.20 Dobos Károly széki prímás dallamai  – könyvbemutató és koncert
15.30–16.45 „Új élő népzene” 20. CD-bemutató koncert
17.00–18.30 Novák Ferenc: A magyar tánctörténet évszázadai  – zenés-táncos előadás

Moziterem (II. em., a Vásárhelyi terem felé)
11.00–18.00 Etno-mozi – néprajzi filmek

Folk-kocsma (földszint, az árkádok alatt)
14.00–18.00 Folk-kocsma

Néptáncosok kellékboltja (földszint, a Folk-kocsma felé)
10.00–18.00

2014. március 30. vasárnap
Dürer Kert (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.)
21.00 „Nem mennek haza a legények!” 


Megosztás