Aprók tánca • 2014. március 30. vasárnap, 10.15–16.00 • Martin György terem (I. em.)

Háziasszony: Sándor Ildikó

 




10.15 Bemutatkozik a Hagyományok Háza FIGURÁS néptáncos bérlete: Vásárhelyi László AMI Margaréta és Kismargaréta csoport műsora és táncház, Kácsor István és Kácsor-Ignácz Gabriella vezetésével, muzsikál a Szikes zenekar 

 ntp ofi

emmi emet
Figurás néptáncos bérlet 7-10 éveseknek –
 A négy előadásból álló bérlet során végigjárjuk a négy nagy néprajzi tájegység (Dunántúl, Alföld, Felföld, Erdély) egy-egy kis területét, megismerkedünk gazdag zenés-táncos hagyományaival, szokásaival, viseletével, gyermekjátékaival. A bérlet érdekessége, hogy az előadóink olyan gyerek táncegyüttesek, vagy több generációt összefogó vidéki és határon túli táncműhelyek, amelyek évek óta magas színvonalon tevékenykednek egy-egy nagy múltú együttes, vagy művészeti iskola keretein belül. Célunk, hogy a közönség soraiban ülő gyerekek is aktív résztvevői legyenek az előadásoknak.
Kapcsolat: Németh Nóra tel: (1) 225-6086, nemeth.nora@hagyomanyokhaza.hu, www.hagyomanyokhaza.hu/main/gyermekprogramok/berletek/figuras

 11.15 Játszó - Táncoló babahordozással 0-99 éves korig – Nagy Zoltán József, Turi Nagy Éva, Markó Juci; Bese Botond, Vavrinecz András, Tintér Gabriella

12.00 Játéktanítás (MPT Hagyományismereti szakosztály)

12.15 Rábaközi táncház – Kovács József, Mohácsy-Kisfalusi Renáta; Tarsoly zenekar

13.00 Játéktanítás (MPT Hagyományismereti szakosztály)

13.15 Kolompos együttes gyerektáncháza

14.00 Játéktanítás (MPT Hagyományismereti szakosztály)

14.15 Síppal, dobbal, karddal – Babinecz Sándor; Bese Botond, Karakas Zoltán

15.00 Játéktanítás (MPT Hagyományismereti szakosztály)

15.15 Tázló együttes moldvai táncháza

11.00–16.00 Babahordozási tanácsadás és próbahordozás: Markó Juci, Turi Nagy Éva, Beli Buba Babahordozó Iskola