Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2018. április 13–15.

A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.


Kóka Rozália: „Magyarország szélin...”
Dedikálás a Táncház Egyesület küzdőtéri pavilonjában
2014. március 29. szombat, 14.00–15.00
2014. március 30. vasárnap, 14.00–15.00

Pillangó Kiadó, 2013.
228 oldal, dalszövegekkel, kottákkal, CD-melléklettel
Kötés: kemény kötés
ISBN: 9789630881265
Kedvezményes ára a Táncháztalálkozón: 2.200,- Ft



Kóka Rozália kötete

Amit a bukovinai székelyek a rájuk mért történelmi sors ellenében véghezvittek, azt bátran nevezhetjük csodának. Mindössze öt községről van szó, nincstelen székely menekültekből összeverbuválva, és mit produkáltak! Már a puszta életben maradásuk is teljesítmény, ám ők ennél sokkal többre voltak képesek. A százféle egyéb náció között, idegen uralom alatt – megmaradtak önmaguknak és híven megőrizték kincsként magukkal vitt közösségi hagyományukat. Ez fogta őket mindvégig össze: a közös nyelv, az életet szabályozó szokások, mesék és dalok, a „rendtartó székely falu”. Bámulatos életerejük megsokszorozta őket, új és új rajok indultak szerte szét Bukovinából, és ezek – ha sikerült együtt maradniuk – mindig újra építették autonóm közösségeiket, kerültek bár Dévára vagy Kanadába, Hertelendyfalvára vagy Felsőnánára.
1941-ben valamennyien elhagyták bukovinai szülőhazájukat, és szervezett telepítési akció keretében az akkor visszacsatolt Délvidéken jutottak házhoz, földhöz. Innen négy év múlva, mindenüket odahagyva ismét menekülniük kellett. Hosszas bolyongás után végül Tolna, Baranya, Bács-Bodrog megye 37 községében jelölték ki helyüket. Egy nagyobb, 200 családból álló csoportjuk végül Érden gyűlt ismét egybe. Az ott alakult öntevékeny együttesek egyikének, az Érdi Bukovinai Székely Népdalkörnek történetét tárja elénk alapítójuk és vezetőjük, Kóka Rozália.
A bukovinai székely falvak népzenéjének gazdagsága annak idején Kodály Zoltánt is lenyűgözte. 1914-es bukovinai gyűjtőútján 330 énekelt dalt és hangszeres dallamot jegyzett föl és vett fonográfra. E gyűjtés zeneszerzői és tudományos életművében egyaránt fontos szerephez jutott. Hány bukovinai székely dal terjedt szét az egész világon csak a Székelyfonó révén! (Néhány közülük: A citrusfa levelestől, ágastól; Ne búsuljon senki menyecskéje; Szomorú fűzfának; Most jöttem Erdélyből; Cifra bunda szögre van akasztva).
A bukovinai öt magyar község lakói az 1760-as évek székely hagyományát vitték magukkal régi lakóhelyükről. Népzenéjük tehát a magyar népzene erdélyi dialektusának székelyföldi aldialektusához tartozik, annak korábbi, 18. századvégi állapotát tükrözi. Bár nem múlt el nyomtalanul a másnépi falvak szomszédságában eltöltött csaknem 200 esztendő, de székely zenei hagyományuk alapjában egységes és szilárd maradt.
A bukovinai székelyek sorsának – történetük 1764-es kezdetétől egészen 1945-ig – úgyszólván állandó eleme a kényszerű elszakadás az otthontól, a menekülés és idegen földre jutás. Legsajátabb műfajuknak maguk is azokat a beszédszerű, parlando előadású lírai dalokat tartják, melyet ők keservesnek hívnak. Ezek szokott témája, az otthontól való elszakadás, elválás, bujdosás, hányatott sorsuk ismeretében konkrét jelentést nyer. A székelyek „egy-egy dallamba belemelegedve ki nem fogynak a búsnál búsabb versekből.” írja róluk Kodály. Ezek a szövegek olyannyira aktuálisak maradtak számukra, hogy még az 1950-es, 60-as években is nagy számban gyűjtöttek tőlük keserveseket.
A bukovinai székely falvak népét a tudatos hagyományőrzés, azaz saját történelmük, sorsuk, nemzetségeik ismerete, számontartása, a tudás gondos továbbadása jellemezte. Sajátos vonása kultúrájuknak a fejlett népi írásbeliség, kézírásos életrajzok, énekes, halottas könyvek sokasága maradt fenn tőlük.
Közösségi életükben irányító szerepet játszott értelmiségük: papjaik, kántoraik, és a maguk közül kinőtt „vezéregyéniségek”: előénekesek, búcsúvezetők, betlehemesjáték-betanítók. E vezéregyéniségek leszármazottja, kései utóda Kóka Rozália, énekes és mesemondó előadóművész, aki életét közössége szolgálatába állította. Mindenre kiterjedő kulturális tevékenységének egyik ékesszóló eredménye az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör, melyet 1971-ben ő alapított és negyvenegy éven át magas színvonalon irányított. Könyve, a Pillangó kiadónál megjelent „Magyarország szélin…” című kiadvány ennek a négy évtizednek felidézése számos fotóval, az együttes legszebb népdalainak kottájával és a gyűjtő utak színes elbeszélésével.”
dr. Domokos Mária
Megosztás