Aprók Bálja
• 2013. március 30. szombat, 10.30–17.30 • Küzdőtér
Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület programja, a Táncfórum Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete rendezésében

Kikiáltó: Dobsa Tamás
Szerkesztők: Volner Nagy Melinda, Dobsa Tamás, Kupec Mihály

A Farsang farkától zöldfarsangig című programunk megvalósításában a legjelentősebb szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági együttesek vesznek részt, valamint a felvidéki szakmai élet jeles képviselői.

Résztvevő együttesek:
Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes, Dunaszerdahely; Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Somorja; Dunaág Néptáncegyüttes, Dunaszerdahely; Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes, Buzita; Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes, Zselíz; Kismegyer - Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes, Nagymegyer, Csilizradvány; Pimpimpálé - Tücskök Gyermek Néptáncegyüttes, Ekecs-Apácaszakállas, Nyárasd; Rakonca Ifjúsági Néptáncegyüttes, Fülek

Oktatók: Agócs Attila, Agócs Polli, Balta Aranka, Dobsa Tamás, Dobsa Fodor Mónika, Horváth Tamás, Ifj. Juhász Sándor, Konkoly László, Kupec Mihály, Kupec Zsófia, Madocsai Imre, Mészáros Magdi, Vlado Michalko, Nagy Myrtil,  Oláh Attila, Pollag Attila, Varga Lia, Varga Norbert, Volner Nagy Melinda

A program megvalósításában résztvevő további szakemberek: Botló Ildikó, Botló Péter, Čerťanská Dagmar, Fülöp János, Hégli Dusán, Hégli Máté, Juhász Eszter, Juhász Sándor, Kóczán András Imre, Nagy Iván

A programba való szereplésre felkért hagyományőrzők: Mezei Margó, Mezei Lajos és Mezei Lóránt, Borzova; Kocák Jolán és Vasil Imre, Magyarbőd; Jozef Topoľovský és Mária Topoľovská, Parnó

A programba való szereplésre felkért ifjú tehetségek: Benkó Fruzsina Borbála, Fülek; Botló Ákos és Botló Enikő, Nemeskosút; Csiba Júlia, Medve; Hégli Máté, Komárom; Juhász Bence Zsombor, Zselíz

A program zenei kíséretére felkért zenészek: Agócs Gergely; Koncz Gergő és zenekara - az Ifjú Szivek Táncszínház zenekara; Németh Dénes és zenekara

A programunk keretében az Ifjú Szivek Táncszínház önálló műsora is megtekinthető.

10.30 Rönkhúzás • Dobsa Tamás (Dunaág, Csali, Kincső, Kelepelők, Kismegyer-Csilizke, Pimpimpálé-Tücskök, Rakonca) 
„Szépen hasad a hajnal” – Farsangtemetés a Medvesalján • Rakonca Ifjúsági Néptáncegyüttes (Fülek)

10.40 Gömöri táncok  (medvesalji táncok és a Szilicei-fennsík táncainak tanítása) • Varga Norbert – Varga Lia, Horváth Tamás – Mészáros Magdolna,
Rakonca Ifjúsági Néptáncegyüttes (Fülek); Mezei Lajos és Mezei Margó, borzovai hagyományőrzők

11.15 Benkó Fruzsina Borbála énekel

11.20 Zöldágjárás-villőzés • Nagy Myrtil (Dunaág, Csali, Kincső, Kelepelők, Kismegyer-Csilizke, Pimpimpálé-Tücskök, Rakonca) 

11.25 Zoboralji táncok tanítása • Agócs Attila - Agócs Polli, Dunaág Néptáncegyüttes (Dunaszerdahely), Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes (Zselíz) 

12.00 Viseletbemutató – Gömör, Zoboralja • Nagy Myrtil és Mészáros Magdolna
Húsvéti locsolkodás (Ágacska, Csali, Kincső, Kelepelők, Kismegyer-Csilizke, Pimpimpálé-Tücskök, Rakonca) 

12.05 Sallai verbunkok – bemutató • Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes (Zselíz); Hégli Máté, Juhász Bence Zsombor

12.10 Sallai verbunk típusú táncok tanítása (kéméndi, alsó-csallóközi) • Ifj. Juhász Sándor, Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes (Zselíz) 

12.30 Vág-Garam közi táncok – bemutató • Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes (Zselíz) 

12.35 Vág-Garam közi táncok tanítása • Madocsai Imre – Volner Nagy Melinda; Ágacska Gyermek Néptáncegyüttes és Dunaág Néptáncegyüttes (Dunaszerdahely) 

13.10 Ipoly-menti táncok tanítása • Nagy Myrtil – Konkoly László, Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes (Zselíz) 

13.45 Csiba Júlia énekel

13.50 Szepsi cigány táncok – a Bastyúr-család táncainak tanítása • Oláh Attila – Balta Aranka

14.15 Parnói (Parchovany) táncok tanítása • Vlado Michalko és az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes táncosai (Nagyida), Jozef Topoľovský és Mária Topoľovská, parnói hagyományőrzők

14.50 Viseletbemutató – Vág-Garam közi, Ipoly menti, magyarbődi • Nagy Myrtil

14.55 Tréfás verbunk (Gömör) • Pollag Attila; Mezei Lajos és Mezei Lóránt, borzovai hagyományőrők 

15.15 Magyarbődi karikázók • Kupec Zsófia (Dunaág, Csali, Kincső, Kelepelők, Kismegyer-Csilizke, Pimpimpálé-Tücskök, Rakonca) 

15.30 Magyarbődi – bemutató • Csali Gyermek Néptáncegyüttes (Somorja), Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes (Buzita); Vasil Imre és Kocák Jolán, magyarbődi hagyományőrzők, Botló Ákos – Botló Enikő

15.35 Magyarbődi táncok tanítása • Kupec Mihály – Kupec Zsófia, Kelepelők Gyermek Néptáncegyüttes (Buzita) 

16.10 A Felföld tánchagyományai – az Ifjú Szivek Táncszínház műsora 
A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház műsora a történelmi Magyaroroszág északi területeinek hagyományos magyar és szlovák tánckultúráját mutatja be. (Zoborvidék, Vág–Garam köze, Ipoly-vidék, Polyánhegyalja, Gömör, Abaúj, Zemplén)
Zene: Koncz Gergely • Koreográfus: Hégli Dusan

16.50 Csallóközi sortáncjárás és vámkerék, polgári táncok tanítása • Dobsa Tamás Dobsa Fodor Mónika, Pimpimpálé-Tücskök Gyermek Néptáncegyüttes (Ekecs-Apácaszakállas, Nyárasd), Kismegyer-Csilizke Gyermek Néptáncegyüttes (Nagymegyer, Csilizradvány)