Országos TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ és Kirakodóvásár • 2018. április 13–15.
Szavazzon a Prima-díjas folkMAGazinra! +36.70/707-7000 – sms: 27

A kiválasztott menüponthoz tartozó cikk a menüsor alatt látható.

„Lakodalmaskodók” – Vőfélyek bemutatkozása
2009. április 4. 17.00 • Vásárhelyi László terem (II. em.)

Házigazda: Gyönyörű Zsigmond
Szerkesztő: Busai Norbert



Bajzát Sándor – Felsőtárkány
Blága Károly „Kicsi Kóta” – Gyimesközéplok
Tóth Miklós – Nagyecsed
Dávid János – Dunapataj
Lapohos Zsigmond – Ördöngösfüzes
Szilágyi Ferenc – Szilágysámson

Minden év november utolsó hétvégéjén Földesen rendezik meg a Kárpát-medencei Vőfélytalálkozót a néphagyományok jegyében. Programunk összeállítását olyan céllal terveztük meg, hogy a még fellelhető, színes lakodalmi szokásaink bemutatása mellett egyfajta speciális magyar szórakozási lehetőséget biztosítsunk az érdeklődőknek. A bemutatóra nemcsak aktív vőfélyeket hívunk össze, hanem azokat is, akik koruknál fogva nem járnak lagziba, de ide szívesen eljönnek, és segítenek nekünk a régi szokásokat feleleveníteni. A műsorban – az egyes vidékeken használatos táncok mellett – speciálisan csak lakodalmak alkalmával felvonultatott táncokat is bemutatnak a Népművészet Táncos Mesterei Egyesület által felkért Aranygyöngyös, Aranysarkantyús, Fülöp Ferenc-díjas, valamint a Népművészet Mesterei és a Népművészet Ifjú Mesterei díjjal rendelkező táncosok és helyi hagyományőrzők. Muzsikálnak a vőfélytalálkozó állandó kísérőzenekarai, a Bürkös és a Szeredás együttesek, valamint a Gyimesből érkező Zerkula János Emlékzenekar.
Megosztás